A kézzel fogható hangfelvétel

Ezt érdemes megosztani!

A mai virtuális világban már csak emlékeinkben él, amikor egy hangfelvételt kikerestünk a polcon, levettük a hanghordozót, befűztük a szalagot vagy feltettük a lemezt, CD-t, esetleg vissza kellett tekerni a kazettát az elejére, hogy a mű elejétől kezdhessük hallgatni. Már szinte különlegesség, amikor egy hangfelvétel direkt valamilyen hagyományos, kézzel fogható hordozóra készül el.

A legtöbb hangoskönyv és hangos oktatóanyag ma már elektronikus, letölthető formában érhető el, ritka a hagyományos hanghordozón való megjelenés. Ezért áll közel szívünkhöz az a nemrég napvilágot látott munkánk, melyet meg lehet fogni kézzel. Meg lehet mutatni, forgatni, olvasgatni lehet a borítót. Van súlya, illata, fénye, színe… és persze hangja is.

A Spanyolnátha folyóirat gondozásában jelent meg három egymáshoz kapcsolódó hangoskönyv, melyek a folyóiratban korábban is publikált kortárs költők műveiből válogatnak. Az Action Movie című CD teljesen önálló versekre épül, a művek magyar és angol verzióban egyaránt meghallgathatók. A Három fő című korong fiktív párbeszédet mutat be, három különböző költői hangot. A Légyott – első felvonás a Miskolci Operafesztiválhoz kapcsolódó költeményeket gyűjti egy közös antológiába.

A CD-ken – többek között – Berka Attila, Vass Tibor és Székelyhidi Zsolt műveit adja elő Bakos-Kiss Gábor, Linka Péter, Lutter Imre és Olt Tamás.

Íme egy részlet a Légyott – első felvonás CD-ről:

A MaRecord hangstúdióban készült hangfelvétel kiadvány szakmai partnere a Magyar Versmondók Egyesülete, a megjelenést támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.

Gyakran készítünk hangoskönyveket.

Posted in Blog.